HTML

Jobbik: rés a Fidesz választási pajzsán?

2012.08.01. 14:00 :: ravasz_abel

Első ránézésre nehéz idők járnak a Jobbikra. Nem elég, hogy a közelmúltban Szegedi Csanád, a párt egyik prominens politikusa elhagyni kényszerült a radikális pártot, de nagyon úgy tűnik, hogy órákon belül megszűnik a Jobbik többsége Tiszavasvári képviselői testületében is. A pártnak eddig polgármestere és többsége is volt a szabolcsi kisvárosban, most azonban úgy tűnik, hogy két képviselőjük részt vesz egy új szervezet létrehozásában, amely azonnal át is veheti az irányítást a testületben. A hírek szerint egyébként a város a csőd szélén áll.

A látszat azonban néha csal. A Jobbiknak nyilvánvalóan nem jött jól sem Tiszavasvári, sem pedig Szegedi ügye. Ez utóbbi percepciós szempontból különösen bonyolult feladatot jelent: bár lehet, hogy a párt vezetősége komolyan gondolja azt, hogy Szegedinek nem részlegesen zsidó származása miatt kell távoznia a Jobbikból, szavazóbázisuk egy jelentékeny hányada viszont bizonyosan így véli. Nem látok bele a pártvezetők gondolkodásába, de valószínűnek tartom, hogy az a tény hogy Szegedi nem volt őszinte társaival, nagyobb súllyal esett a latba, mint maga a származásának kérdése. (Megint csak más kérdés az, hogy milyen párt az, amelynek egyik legnépszerűbb, feltörő karizmatikus vezetője szükségesnek érzi azt, hogy akár a korrupció árán is titokban tartsa családfájának nem árja részét.) A kommunikációs feladat tehát az, hogy a pártvezetés úgy tegyen, hogy minden hívük a saját véleményére ismerjen: a nem antiszemiták arra, hogy Szegedinek „árulása”, korrupciója miatt kellett kiszállnia, az antiszemiták pedig arra, hogy Vonáék a „sorok között” arra utalnak, hogy a politikus zsidósága miatt nem maradhatott. Ez tehát a kettős beszéd ideje.

A Jobbikot azonban várhatóan végső soron sem Szegedi kilépése, sem pedig a Tiszavasváriban kialakult helyzet nem fogja különösebben megrázni. A pártot egyelőre elkerülték a nagyobb balhék, és a viszonylag elkötelezett szavazókat ez a két eset sem fogja eltántorítani a radikálisoktól. Mindkét téma ad lehetőséget olyan értelmezési keretek kialakítására, amelyek befelé megakadályozzák a párt egységének szétzilálódását. (Egy kézenfekvő lehetőség azon olvasat kialakítása, hogy Szegedi és a tiszavasvári képviselők „árulók voltak”, akiknek a távozásával a párt erősödött, nem gyengült.) A Jobbik támogatása ráadásul 2010 óta stabil, sőt enyhén növekedő, jelenleg az összes választópolgár mintegy 10%-a voksolna rájuk, miközben mintegy felük bizonytalan, párt nélküli.

Az igazi lehetőséget a nemzeti radikálisok számára a választási reform jelenti: nem elég, hogy a Fidesz az arányosságtól a többségi elv irányába tolta el a választási rendszert, ezzel potenciálisan mandátumokhoz segítve a Jobbikot olyan körzetekben, ahol relatív többséget tud szerezni a párt (azaz ahol nekik a legnagyobb a támogatottságuk, annak abszolút értékétől függetlenül), de ráadásul a bevezetésre kerülő előzetes regisztráció is az ő malmukra hajtja a vizet. Az előzetes regisztráció intézménye – azaz az olyan rendszerek, ahol csak az szavazhat, aki előzetesen hivatalosan jelzi erre vonatkozó igényét – elsősorban a kisebb, lojálisabb szavazói bázisokkal rendelkező pártoknak kedvez, másodsorban pedig a profi kampánygépezettel rendelkező pártoknak. A Fidesz tervének racionalitása nyilvánvalóan az, hogy ők kifinomult szervezéstechnikai lehetőségeikkel képesek lesznek az urnákhoz terelni saját híveiket, miközben a bizonytalanok otthon maradnak, és a baloldalnak is jelentős problémái lehetnek saját bázisuk mozgósításában.

A „rés a pajzson” viszont pontosan a Jobbik: ez a párt ugyanis szintén képesnek látszik hívei nagy arányú mobilizálására „vastag”, azaz kiterjedt és központi fontosságú ideológiáján keresztül. A Jobbik nagyot profitálhat az előzetes regisztrációból: egyes körzetekben ügyes szervezéssel megszerezheti a relatív többséget és ezzel az egyéni mandátumot is. Különösen igaz ez akkor, ha a Fidesz támogatása továbbra is csökkenő tendenciát mutat majd. (A Fidesznek egyébként önmagában a Jobbik megerősödése nem jelent gondot, ha a párt képes kormányon maradni, hiszen Vonáék mindig jó referenciapontot jelentenek, amennyiben a Fidesz a „szélsőjobb” (Jobbik) és a „szélsőbal” (MSZP) közé pozícionálhatja magát, egyfajta (ál)centrista ideológiával.)

Az is jól látszik, hogy a Fidesz megpróbálja kontroll alatt tartani a Jobbik erősödését – eddig sikerrel. Jó példa volt erre a Bándy-ügy is, ahol a halálbüntetés témáját nem csak a szélsőjobb vetette fel, de a Fidesz padsoraiban ülő kisgazdák is. A közmédia természetesen a fideszes képviselők felhördülésének adott nagyobb teret, akik ezzel ellopták a témát a Jobbik elől. Ez csupán egyetlen példa volt a sok közül: mi sem mutatja jobban a Fidesz pacifikációs kísérleteit, mint hogy a Jobbik az esetek egy nem elhanyagolható részében ellenzékisége ellenére nem tehet mást, mint hogy együtt szavaz a többséggel, vagy maximum tartózkodik.

A Szegedi-ügyet korántsem érdemes úgy értelmezni, mint a vég kezdetét a Jobbikban. A párt jövője szempontjából nem is ez a legfontosabb hír az elmúlt napokból, hanem az előzetes regisztráció körvonalazódása, amely nagy potenciált rejt a párt számára. A Jobbik támogatása ugyanis egyenetlen: egyes térségekben – elsősorban északkeleten – kiugróan magas, máshol pedig kifejezetten alacsony. Ezt a tényt az országos adatok elleplezik. Egy elsősorban többségi választási rendszerben, előzetes regisztráció mellett egy fegyelmezett, jól megszervezett Jobbik kifejezetten jó eredményt érhet majd el, amely megnehezítheti a kormányzást sőt a kormányalakítást is, bárki nyerje is a 2014-ben esedékes választásokat.

(Ez az írás eredetileg a Parameter.sk oldalon jelent meg.)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország választások

A populizmus védelmében

2012.07.17. 14:00 :: ravasz_abel

A szlovákiai Egyszerű Emberek párt prominensei a romakérdést firtató figyelemfelkeltő akciók sorába kezdtek az elmúlt napokban. Egyrészt Igor Matovič és Alojz Hlina képviselők „Tour de Roma” néven rövid körútba kezdtek, meglátogatva négy romatelepet. Matovičék beszélni szeretnének a legfontosabb helyi szereplőkkel, úgymint a polgármesterrel, a vajdával, az iskolaigazgatóval és a pappal. Másrészt Hlina azt is bejelentette, hogy a kifizetőhelyen saját testével fogja elállni az utat a Luník IX segélyfelvételre érkező lakói elől egészen addig, amíg azok nem tisztítanak meg egy általuk szemétlerakatként használt utcát.

Az Egyszerű Emberek akciói természetesen elsősorban populista húzásként értelmezendőek, melyekkel a médiában szeretnének teret kapni a nyári uborkaszezonban, kezdeményezéseiket mégsem lehet „csak úgy” lesöpörni az asztalról. A helyzet ugyanis az, hogy a szlovák parlamentben helyet foglaló politikai erők legtöbbje csupán kampányszerű és a pártok közvetlen politikai haszonszerzését célzó akciókra hajlandóak a roma közösségeket illetően – gondoljuk csak vissza a krasznahorkai esetre. A szlovákiai pártok nem igazán mernek a romakérdéshez nyúlni. Egy részük azért, mert attól tartanak, hogy konstruktív próbálkozásaik nem lesznek népszerűek a szavazótáboruk körében, mások pedig azért, mert attól tartanak hogy radikális megoldásaik nemzetközi és belföldi problémákhoz vezetnének. Ez a hozzáállás egyébként érthető, ha nem is megérthető: a pártok elsősorban szavazatmaximalizálásra törekednek, éppen ezért vállalhatatlan kockázatnak érzik a romakérdés nagyobb mértékű kinyitását.

Az alibiző politikai pártokhoz képest Matovičék egyfajta faltörő kosként rohannak neki a problémának: provokálnak, kockáztatnak és maguk mellett a valós problémákra is felhívják a figyelmet. Az Egyszerű Emberek által használt nyelvezet a formáció nevéhez méltóan egyszerű és közérthető, és sokszor valóban azokról a problémákról beszél, amelyek a helyieket is érdeklik. Ennek pedig nagyon fontos a funkciója: ha ugyanis nincsen olyan párt, amelyik hajlandó felvállalni a romákkal együtt élő nem romák problémáinak a helyiek számára őszintének tűnő kezelését, akkor nem marad más, mint a szélsőjobbhoz való fordulás.

Másképpen fogalmazva: miközben a parlamenti pártok a helyiek szemében sokszor óvatoskodó és képmutató szerepben jelennek meg, Marián Kotleba Mi Szlovákiánk Néppártja és a hozzá hasonló szélsőjobbosok egyszerű válaszokat kínálnak leegyszerűsített kérdésekre. És itt jön a képbe Matovič, aki szintén egyszerűsíti a kérdéseket és a válaszokat, ezzel alternatívát kínálva az érintettek számára. Ez pedig nem csak a szavazatokat szerző Egyszerű Embereknek éri meg, hanem egyben Kotlebáék vitorlájából is kifogja a szelet. Ez pontosan az, amit A populizmus védelmében című könyvében David van Reybrouck annak hasznos oldalaként jelöl meg: válaszokat ad azoknak, akik nem értik a bonyolult és tőlük távoli politikát. Matovičék populizmusa éppen ezért ebben a témában átmenetileg hasznos is lehet: részben képes nyugtatni az indulatokat, ha megoldásokat aligha nyújthat is.

(Ez az írás eredetileg az Új Szóban jelent meg.)

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia populizmus romák

Freedom helyett free pizza

2011.06.26. 13:34 :: ravasz_abel

Múlt szeptemberben írtam egy anyagot a Fidesz viselkedéséről a Dalai Láma látogatása idején - mivel most újra aktuális a téma, bemásolom a teljes, a Parameter.sk oldalon megjelent cikket, kiemelésekkel.

---

Sikeresen elkerülte a találkozást a Magyarországra látogató Dalai Lámával Orbán Viktor miniszterelnök. A tibeti vallási vezető vasárnap érkezett Budapestre, ahol Demszky Gábor főpolgármester díszpolgárrá avatta, a nyilvánosság számára is elérhető előadásai mellett a parlamentben is felszólalt, valamint találkozott a Magyar-tibeti Baráti Társaság és az LMP képviselőivel is, a miniszterelnökkel azonban nem.

Orbán óvatos távolságtartása reálpolitikai szempontból érhethető és könnyen értelmezhető: a vallási vezetővel való közvetlen találkozását Kína provokációként értékelhette volna, Magyarország számára pedig a távol-keleti ország egyre fontosabb kereskedelmi partnerré válik, akinek érdemes a kedvében járni. A helyzetet az teszi pikánssá, hogy legutóbb pont tíz évvel látogatott az országba a buddhista egyházi méltóság, az akkori miniszterelnök (egy bizonyos Orbán Viktor) pedig külügyminiszterével (Martonyi Jánossal) együtt fogadta őt. A politikai realitás azóta bekövetkezett gyökeres megváltozása legalább annyira tükrözi a Fidesz által leírt politikai útvonalat, mint Kína folyamatos erősödését. Az elmúlt tíz évben ugyanis a polgári erő végképp elrugaszkodott liberális, jogvédő gyökereitől és a szociális kérdésekkel foglalkozó, pragmatikus okokban a populizmustól sem visszariadó politikában találta meg a siker formuláját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pártban uralkodó nézeteket vélhetően jól foglalja össze a Magyar-tibeti Baráti Társaság fideszes parlamenti képviselőként is működő elnökének nyilatkozata, mely szerint „Magyarországnak oda kell figyelni a kínai gazdasági növekedésre, és úgy kell politizálnia, hogy a nemzeti érdekei kerüljenek előtérbe”, miközben a humanitárius kérdések rendezése maximum az informális csatornákra marad.

Az efféle politikai pragmatizmus kétségtelenül a hatékony és eredményes kormányzás egyik alapelveként működhet, a potenciális szavazói bázis fiatalabb rétegei számára azonban riasztó lehet az, hogy a Fidesz a nagy ideákkal foglalkozó elvi síkkal szemben ennyire látványosan az anyagias, gyakorlati szempontokat preferálja. Dan Perjovschi román képzőművész hasonlatával élve a freedom ígéretét a kormányzati kommunikációban a free pizza ígérete váltotta fel.

Félreértés ne essék: a kormány ezúttal felelősségteljesen, az ország gazdasági céljait szem előtt tartva cselekedett. Az embert azonban nem hagyja nyugodni a kérdés: ha már ma tudni lehetne, hogy a jelenleg saját kommunikációja szerint elvi alapon politizáló LMP tíz év múlva, kormányra kerülve gazdasági okokból Kínát választja majd az aktuális Dalai Lámával szemben, vajon maradna-e annyi szavazójuk, hogy túl is éljék azt a tíz évet?

 

Szólj hozzá!

Címkék: kína magyarország

A kritika ára

2011.06.24. 22:54 :: ravasz_abel

Hivatalosan is közzétette álláspontját az új magyar alkotmányról a Velencei Bizottság (VB), az EU hasonló nevű szervével nem összetévesztendő Európa Tanács (ET) jogi szakértői testülete. Az ET formálisan nem az EU része, azonban ahhoz szorosan kapcsolódik, egyebek között a közismert strasbourgi emberi jogi bíróság révén - a bizottság pedig az ET jogi szakértői testülete.

A testület ugyan üdvözölte az európai jogharmonizációra való törekvést, azonban kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy az alkotmány elfogadása előtt nem volt megfelelő nyilvános vita, és túl nagy tér maradt a sarkalatos törvények szabályozása alatt. Számos egyéb problémafelvetés mellett a VB a szlovákiai magyarság számára kulcsfontosságú kérdésben, a kisebbségek kollektív jogaival kapcsolatban is elutasítóan nyilatkozott, jelezve: értelmezésük szerint ilyet egy állam csak saját kisebbségeinek adhat, más országokban élőknek nem. Ez az álláspont a szlovák kormány értelmezéséhez közelít.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szájer József, az új alkotmány megfogalmazásában kulcsszerepet vállaló fideszes EP-képviselő már az állásfoglalás hivatalos megjelenése előtt arról blogolt, hogy a bizottság kritikai észrevételei abból adódnak, hogy az „viszonylag kevés ismerettel rendelkezik a tényleges magyar jogi szabályozásról“. A dokumentum szerinte olyan dolgokat kér számon az új alkotmányon, amelyek más EU-s alapdokumentumban sincsenek, sőt olyanokat is, amelyek a mostaniban is benne vannak. Ennek megfelelően a magyar kormány a véleményt nem hajlandó elfogadni, a bizottság határozatainak eleve nincs jogi kötő ereje, „a szöveg és az ajánlások véleményt fejeznek ki“ - írja Szájer.
 

Ez utóbbi fejlemény különösen abból a szempontból sajnálatos, hogy a szlovákiai magyar kisebbség képviseleti szervei éppen a VB egy korábbi ajánlására hivatkozva kérik-követelik a nyelvtörvény további módosítását. A testület októberi, vonatkozó határozatának megjelenésekor maga Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár is úgy nyilatkozott, hogy a VB „egyfajta európai alkotmánybíróságnak tekinthető“, és reményét fejezte ki, hogy az állásfoglalás egy születő, a kisebbségi nyelvhasználatról szóló európai törvény alapját képezheti.


Ha Magyarország a Velencei Bizottságot kritizálja, cserben hagyja a szlovákiai magyar kisebbséget - hiszen az tarthatatlan álláspont, hogy a testület egyszer „viszonylag kevés ismerettel rendelkezik“, másszor pedig egyfajta „európai alkotmánybíróság“. A szakértő ugyanis akkor is szakértő, ha történetesen nem ért egyet velem. A magyar álláspont inkonzisztenciája a bizottsággal kapcsolatban érthető, és az sem meglepő, hogy a kormány védi saját alkotmányát. Azonban az Orbán-kormány támadásaival belpolitikai célok érdekében diszkreditálja a határon túli magyar érdekvédelem egyik legfontosabb fórumát. Budapest megteheti, hogy rendszeresen dehonesztáló nyilatkozatokat tesz az európai jogtanácsadó fórumokkal kapcsolatban - a kisebbségi magyarok azonban ezzel eszközöket és érveket vesztenek saját követeléseik megvalósításához, és egyre távolabb kerül tőlük helyzetük európai rendezésének lehetősége.

(Az írás eredetileg az Új Szó napilapban jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország szlovákia alkotmány határon túliak nyelvtörvény

Botrányok, vesztesek

2011.06.15. 12:00 :: ravasz_abel

Az elmúlt napokban két New York-i szexbotránytól volt hangos a nemzetközi sajtó. Dominic Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját letartóztatták, miután a manhattani Sofitel hotelben molesztált egy szobalányt. Az ügy kivizsgálása ugyan még folyik, DSK azonban az ítélettől függetlenül máris lemondott a vezérigazgatói pozíciójáról, és korábbi szándékával ellentétben a 2012-es francia elnökválasztáson sem indul. Néhány nappal később Anthony Weineren, a város egyik kongresszusi képviselőjén volt a sor, ő amiatt került a sajtó kereszttüzébe, hogy az interneten pajzán képeket küldözgett magáról fiatal lányoknak. A két ügy sok tekintetben markánsan eltér egymástól. Ha igazak a vádak, DSK erőszakosan közösült egy szobalánnyal – Weiner esetében azonban a dolgok jelenlegi állása szerint személyes találkozás sem volt, az erőszak gyakorlatilag kizárt. Miközben a DSK-ügy ködös, Weiner immár beismerte az üzengetés tényét és kiterjedtségét.


 

 

 

 

 

 

 

A két ügy a felszínes hasonlóság ellenére két nagyon eltérő, ám a nyilvánosság mai állapotát egyaránt jellemző jelenségre mutat rá. Ha DSK bűnös, börtönben a helye. Azonban az, hogy pozícióját már az ügy kipattanása miatt elvesztette, bűnösségétől függetlenül, arra utal, hogy az ártatlanság vélelme mára kiüresedett frázissá vált. DSK karrierje akkor tört meg, amikor a kamerák kereszttüzében, megbilincselve közszemlére tették, az ezt követő tárgyalástól függetlenül.


Weiner ügye sokkal inkább arra példa, hogy a politikus magánélete egyre inkább górcső alá kerül, és a felgyorsult, kamerákkal teli világban ez megsokszorozza a bukás esélyét. Nincs konszenzus arról, hogy mi az elfogadhatóság határa a szexuális erkölcs terén. Weiner nincs rendben, Bill Clinton igen? A szexualitás nem az egyetlen terep, ahol az ilyen kérdések megválaszolása egyre bonyolultabb – a korrupció, a nepotizmus, a hatalommal való visszaélés egy-egy szürke zóna, ahol a tűréshatárt a (köz)ízlés határozza meg, miközben az abszolút nulla elve gyakorlatilag fiktív.


Ha a hírbe hozás megnövekedett erejét, valamint az emberi botlások toleranciájának szűkülését egyszerre vesszük figyelembe, nyilvánvaló válik a közszereplőkön lévő nyomás erősödése. Ez ráadásul nem is csak amerikai jelenség – az akkori ellenzék a  szlovákiai Fico-kormány „erkölcstelenségével” kampányolt (tegyük hozzá: e sorok írója szerint helyesen), míg most ellenzékből a Smer is ezen a terepen próbálkozik a visszavágással – gondoljuk csak Galko védelmi miniszter gyorshajtásának(?) ügyére.


Életünk egyre nagyobb része válik nyilvánossá, és ez a megállapítás a politikusokra is igaz. A nyilvánosság egyre több morális hibát tud felfedezni, melyek ára gyakran a politikai megsemmisülés – annak ellenére is, hogy véletlenszerű, hogy a bűnök közül mi marad rejtve és mi kerül a napvilágra. A politikusok elhasználódása gyorsabb, mint valaha, és nem biztos, hogy az elit elég népes ahhoz, hogy ezt elviselje. Ha viszont lejáratódott személyek maradnak a politikában, az a lakosság bizalmatlanságát növeli meg, aláásva a politika hatékonyságát, a közösséget büntetve az egyének hibáiért.

(Ez a cikk eredetileg  az Új Szó napilapban jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: nyilvánosság

A szegénység konzerválása

2011.06.15. 11:00 :: ravasz_abel

Több, mint százezer főnek közmunka, több tízezer roma fiatalnak piacképes szaktudás – április óta tudjuk, hogy ez az Orbán-kormány romaügyi stratégiájának két legfontosabb pontja. Múlt csütörtökön Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár ezt  úgy fogalmazta meg, hogy "egy teljesen új rendszert kell építeni, olyat, amelynek a középpontjában a munka áll, nem pedig a segély. Ahhoz viszont, hogy valaki munkát tudjon vállalni, képesítéssel kell rendelkeznie, azaz: tanulnia is kell." A stratégiát megvalósításáról szóló nyilatkozatot Orbán Viktor Farkas Flórián országgyűlési képviselővel, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjével közösen szignálta.
 
 

Úgy tűnik, Farkas képviselő úrral nagyot fordult a világ az elmúlt néhány év során. Ugyanő egy 2005-ös interjú során még úgy nyilatkozott, hogy "a közmunka a segélyezés burkolt formája", ezért az végső soron konzerválja szegénységet. A megkérdezett képviselő akkor úgy vélte, a romák között egyes településeken előfordul a 90, vagy akár 100 százalékos munkanélküliség is. Mindezekre a problémákra a közmunka az interjú szerint nem jelent megoldást, sőt inkább árt a roma integráció ügyének, mint használ. Farkas-2005 szerint nem átmeneti programokra, hanem tartós munkahelyekre lenne szükség, valódi foglalkoztatási programok kellenének, átképzési lehetőségekkel.

 

 

 

 

 

 

 

 

Farkas korábbi kritikája abszolút jogos volt, mostani hozzáállása éppen ezért csalódást kelthet, ha nem is meglepő. Kétségtelen, hogy a közmunkának megvannak az előnyös, integratív elemei. Egyrészt, munkához köti a pénzosztást, ami – munkaképes egyének esetében – társadalmilag igazságosabb megoldás az alanyi jogon járó segélynél. Másrészt, a köz(ös) munkának szocializáló szerepe is van: az együtt dolgozás növeli a kohéziót. A pozitívumok mellett azonban ott sorjáznak a negatívumok. A közmunka instabil, nem ad perspektívát, kiszolgáltatottá teszi az azt végzőket, nagy létszámban felesleges és társadalmilag sem hasznos. Az instabilitásra nem kell jobb példa, mint a – hetekkel később nagy közmunkaprogramot bejelentő – Orbán-kormány által idén életbe léptetett új szabályozás, mely a források elvonása miatt januártól a becslések szerint csaknem 100.000 ember közfoglalkoztatási szerződését szüntette meg.

A masszív közmunkaprogramok határait jól érzékelteti Tiszabura példája is. A 3000 fős, kétharmad részt romák által lakott település roma polgármestere 2010-ben mintegy 600 embert foglalkoztatott közmunkásként – ebből 300-an (a falu 10%-a) szemétszedőként próbáltak érvényesülni. Az Origo.hu riporterének maga a polgármester is elismerte, hogy "hatszáz embernek persze hatalmas nyűg munkát adni, szerszám sincs annyi, és hát tudjuk, milyen az: fél napig a lapátot támasztják, fél napig dolgozgatnak". A szabályozás januári reformja után ezek a munkahelyek is megszűntek (hatszázból hármat sikerült megtartani), a korábbi közmunkások pedig ugyanott vannak, ahol voltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kormány szerint fontos elem a romák oktatási integrációja. Ha ez így van, érthetetlen, hogy a Széll Kálmán tervben miért szerepel a kötelező iskolalátogatási életkor 15 (vagy újabban 16) évre való lecsökkentése, hiszen egy ilyen intézkedés elsősorban a gyerekek keresetére leginkább rászoruló, marginális családoknak kínálja fel a fauszti döntést. Eddig nem született döntés az óvodaköteles életkor leszállításáról sem – pedig az sokat tehetne a roma gyerekek későbbi iskolai beilleszkedéséért. Ehelyett marad a szakképzés modellje, mely a kihaló szakmákat szeretné revitalizálni roma manuális munkaerő bekapcsolásával, ezzel több legyet ütve egy csapásra: a romáknak lenne munkája, a GDP növekedne, a munkanélküliség és a segélykiadások csökkennének, sőt bevándorlókat sem kellene integrálni.

A dolog szépséghibája, hogy az intézkedés alapfilozófiája kasztszerű, egy marginálisan integrált, a nem-romák által elvégezni nem kívánt munkákkal foglalatoskodó, a továbbtanulást feladó roma réteggel számol, mely természetes népszaporulatával helyettesíti a bevándorlást. Ez morálisan nagyon nehezen vállalható – különösen ha valaki a legfőbb roma érdekképviseleti szerv vezetője.

(Ez a cikk eredetileg a Parameter.sk oldalon jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország romák közmunka

A szegregáció zsákutcája

2011.06.08. 12:00 :: ravasz_abel

Polgári engedetlenségbe kezdtek a szlovákiai Iglói járásban fekvő Zsigra (Žehra) történelmi részének lakói: mostantól nem fizetik be a helyi adókat és járulékokat. Az ok: az Ivan Mižigár polgármester irányítása alatt kialakult, a tiltakozók által tarthatatlannak mondott viszonyok. A 2100 főt számláló szepességi falu központjában mintegy 600-an laknak, zömében nem-romák, miközben a Dreveník nevű telepen 1500-an, gyakorlatilag kizárólag romák.

Míg az előbbi településrészen 3,4%-os a munkanélküliség, a telepen csupán két embernek van munkája, beleértve a polgármestert is. Mint két külön világ – közös költségvetéssel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nem romákat képviselő polgári társulás vádjai szerint a dreveníki  születésű, hat általánost végzett Mižigár 2009-es hatalomra kerülése óta a visszaéléseknek se szeri, se száma. A vádak szerint a frissen kinevezett polgármester első lépéseként elengedte a telepiek közüzemi tartozásait, majd jelentős prémiumot juttatott magának. Mižigárnak azóta fiktív állások fenntartását, a szolgálati autóval való visszaélést, valamint a telep illegális víz- és villanyhasználatát is felróják.

Múlt ősszel a faluba érkező Daniel Lipšic belügyminiszter a helyzet rendezését ígérte, és ezt a rendőrök létszámának megerősítése mellett a falu kettéválasztásával szerette volna elérni. Ehhez törvénymódosítás szükséges – a szlovák törvények szerint jelenleg nem válhat ki egy településből egy 3000 főnél kisebb rész. Lipšic tervezete szerint ha egy önkormányzat a folyamatos jogsértés állapotába kerül, mérettől függetlenül kezdeményezhető lesz az elszakadásról szóló népszavazás. A jelenlegi polgári engedetlenség pontosan azért kezdődött el, mert a belügyminiszter eddig nem nyújtotta be a zsigraiak által várt módosítást.

Némileg apatikus módon reagált a történtekre Iveta Radičová kormányfő. A kérdésre, mely szerint hatékony megoldásnak tartja-e az elszakadást úgy válaszolt, hogy az a tiltakozókon mindenképpen segít, azonban létrejön egy szegregált telep is, annak minden problémájával.

 

 

 

 

 

 

 

 

A kérdés magjában egy demográfiai probléma áll. Zsigra lakossága 1991 óta gyakorlatilag megduplázódott, a 18 éven aluliak aránya 50% körül van, zömük roma. A korábban békésnek nevezett együttélést a helyiek elmondása szerint az etinikai arányok eltolódása, valamint a romák politikai fellépése tette keserűvé. Szimptomatikus ügy a falu közepén álló szórakozóhely kérdése, melyet már Mižigár engedélyezett, és romák működtetik. A helyieket nemcsak a hangerő zavarja, hanem az is, hogy érzésük szerint ott az általuk finanszírozott segélyt isszák el. A romák szerint viszont azért van szükség a helyre, mert a gádzsók kocsmájából kinézik őket.

Miközben a romák szegregálása saját településekre morálisan nehezen vállalható, azok az anomáliák, melyek Zsigrán jelentkeztek, nem hagyhatók tett nélkül. Ha a helyzet eddig fajul, már nagyon nehéz vele bármit is kezdeni. Vajon milyen lesz a közbiztonság az önálló, forrásaitól elszakított Dreveník környékén? Minden állampolgártól elvárható a bekapcsolódás a dolgozók társadalmába, azonban a dolog hirtelen biztosan nem fog menni. Az új Zsigra, már ha létrejön, éppen ezért intő jel lesz azzal kapcsolatban, hogy a településen belüli szegregáció zsákutca, melynek következménye kezelhetetlen helyzet, amelyből minden kiút egy újabb probléma magját rejti magában.

 

(Ez a cikk eredetileg az Új Szó napilapban jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia romák

A provokáció logikája

2011.06.08. 11:00 :: ravasz_abel

A pozsonyi Hospodárske Noviny nevű gazdasági napilap, valamint annak prágai megfelelője hétfőn közölte friss interjúját Kövér Lászlóval, a magyar parlament elnökével és az egyes számú fideszes pártkönyv tulajdonosával. A politikusról már eddig is tudni lehetett, hogy a gesztuspolitizálás közel áll a szívéhez, ezért nem meglepő hogy ezúttal is minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a magyar-szlovák kapcsolatokat szimbolikus frontok sorának kinyitásával befolyásolja.

Kövér többek között azt találta mondani, hogy minden szlovákiai politikusban van egy kis Slota, azaz hogy a nacionalista nézetek a mérsékeltek világképét is befolyásolják. Másrészt azzal utasította el a magyar politikusok "nagymagyar" ideológiájára vonatkozó kérdést, hogy Magyarország a bősi vízierőmű megépítésekor hadserege bevetésével rendezhette volna a határok Szlovákia általi megváltoztatásának ügyét, de nem tette – sőt, mikor Csehszlovákia szétesett, Budapest annak ellenére sem követelte a trianoni határok revízióját, hogy a párizsi béke Szlovákiára már nem biztos, hogy vonatkozik.



 

 

 

 

 

 

 

 

Bár Magyarország felől nézve ezek a mondatok felszínesen akár hasonlíthatnak is egyfajta békés, de öntudatos nemzetpolitikai diskurzusra, Szlovákia irányából szemlélve a katonai beavatkozás meglengetése, a trianoni szerződés érvényességének relativizálása, vagy éppen a mérsékelt politikusok "leszlotázása" aligha gondolható másnak, mint alig leplezett provokációnak. Nagyon hasonló a helyzet a kettős állampolgársági törvény elfogadásának történetéhez – az, hogy a törvényt feltétlenül, a szlovákiai magyar politikai elitek kérései ellenére is a parlamenti választások előtt kellett elfogadni, maximum a felszínes szemlélő számára tűnhet(ett) véletlennek. Több létjogosultsága van annak az elképzelésnek, hogy az az időzítés célja a szlovákiai választási kampány – és ezáltal az új parlament – polarizálása volt, ami megkönnyítette volna Budapest számára a pozsonyi politikai történések értelmezését.

A Fidesz számára, mely egyszerű politikai üzenetekkel dolgozik és előszeretettel alkalmazza a jó-rossz dichotómiát, egy MKP-SNS párharc tökéletesen kommunikálható lett volna a jelenlegi parlamenti ciklusban; ez azonban végül nem valósult meg, az Orbán-kormány az MKP-val szemben a nemzetgyűlésbe valóban bejutó Híddal kapcsolatos értelmezési nehézségeit (a párt nem egyértelműen "rossz", de nemzeti populista szemüvegen keresztül nézve nem is elég "jó") pedig jól mutatták az őszi, a MÁÉRT-részvétel kapcsán folytatott ideológiai viták.

Az Orbán-kormány a kettős állampolgársági törvény elfogadásakor méltó társra talált: a Fico-kormány azonnali ellentörvénnyel reagált, melynek toxikus öröksége máig mérgezi a szlovákiai politikai viszonyokat. A két populista politikai erő közötti szinergia látszólag most is tökéletes: a cikk megjelenésének másnapján a Smer sajtótájékoztatót tartott, Marek Maďarič volt kultuszminiszter "csípős pofonról", a szervilis szlovák külpolitikára adott válaszról, valamint a magyar politika revizionizmusának hivatalos megerősítéséről beszélt. Egy jobboldali kormány számára annak szavazótábora miatt a "puhaság" mindig csontig hatoló kritika, és ez alól a Radičová-kormány sem kivétel. Innentől tehát csak a koalíció józan ítélőképességén múlik, mennyire enged a kísértésnek és hagyja magát belevinni a szimbolikus politikai csatákba.

A szimbolikus politika előtérbe tolása nem a csak a magyar-szlovák, hanem a magyar-román relációban is tetten érhető. Míg a választások utáni hónapokban a retorika az Orbán-Basescu tengelyt Közép-Európa motorjának nevezte, Tőkés László aktivizálásával és a brüsszeli Székelyföld-iroda megnyitásával ismét az autonómia és szeparatizmus "klasszikus" kérdései kerültek a két ország közötti párbeszéd középpontjába. Félő, hogy a kettős állampolgárság miatt eleve folyamatos reakciókényszerben lévő, a budapesti eseményekre érthetetlenül érzékenyen reagáló pozsonyi törvényhozás szintén egy szimbolikus párbeszéd folytatására kényszerül majd, háttérbe szorítva az olyan közös terveket, mint az Ipoly- és Duna-hidak, a két ország közötti gázvezeték vagy akár a Miskolc-Kassa autópálya megépítése.

Kövér László interjúja korántsem tűnik partizánakciónak, improvizációnak, sokkal inkább a békés és provokatív elemek patikamérlegen kimért elegyének, mely megpróbálja felerősíteni az utóbbi hónapokban némileg lenyugodó szimbolikus vetekedést, kielégítve a Fidesz saját bázisának elvárásait is. Az, hogy a provokatív Budapest és a paranoid Pozsony párharca közben hogy alakul a szlovákiai magyarság sorsa, láthatóan csupán részletkérdés. Vagy az is lehet, hogy a határon túli magyarság kérdését immár szintén a bohócügyi államtitkár portfóliójába csúsztatták át.
 

(Ez a cikk eredetileg a Parameter.sk oldalon jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország szlovákia szimbolikus

Az arrogancia iskolapéldája

2011.06.01. 12:00 :: ravasz_abel

Bezárási hullám érte el a magyarországi oktatási intézményeket. A legfrissebb hírek szerint a kazincbarcikai közgyűlés a városban működő egyik gimnázium és szakközép megszüntetése mellett döntött, annak finanszírozhatatlansága okán. Az elmúlt néhány hét során gyanúsan sok településen született hasonló döntés, a teljesség igénye nélkül például Békéscsabán, Bonyhádon, Dunaújvárosban, Érden, Kaposváron, Kistarcsán, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban, Sopronban, Szombathelyen, valamint Budapest több kerületében is. Aligha véletlen, hogy országszerte ennyi önkormányzat egyszerre jutott az iskolabezárás szükségességének gondolatához, a folyamat mögött központi stratégiát érdemes feltételezni.

 

A hivatkozási alapot általában két tényező jelenti, az anyagi fenntarthatatlanság valamint a kihasználatlanság, azaz a gyerekek alacsony száma. Arra is van azonban példa, amikor gyerekekkel teli, jól gazdálkodó iskola került megszüntetésére, többek között ez a helyzet például Kaposváron. Az érintett iskolák kiválasztásának inkonzisztenciája nehezen kibogozhatóvá teszi az intézkedéssorozot mögött álló valódi indokokat, különösen azokban az esetekben, ahol az önkormányzatok nem tették elérhetővé (vagy egyenesen letitkosították) a döntéshozatali mechanizmusban legalábbis formálisan döntő szerepet játszó szakértői hatástanulmányokat. Az viszont nyilvánvaló, hogy a bezárások előnye elsősorban a spórolásban, másodsorban pedig az üresen maradt ingatlanok értékesítésének lehetőségében nyilvánul meg.

Szintén nem tűnik véletlennek, hogy a hátrányos helyzetű csoportokkal kiemelten foglalkozó iskolák fokozottan veszélyeztetettek a leépítés során. A bezárt vagy összevont intézmények között előfordulnak sikeres roma integrációs programot működtetők (mint a VII. kerületi Janikovszky), halmozottan hátrányos helyzetűeket felzárkóztatók (mint a nyíregyházi Benczúr) és speciális igényűeket ellátók (mint az V. kerületi Kormos) egyaránt. Különös fejlemény az is, hogy a társadalmi mobilitást elősegítő, a kormány munkaalapú társadalomról szóló jövőképébe kiválóan illeszkedő szakközépiskolák szintén nagy számban képviseltetik magukat az érintett intézmények körében.

A bezárások és összevonások zöme társadalmi konzultáció nélkül, az erőpolitizálás pozíciójából történt, ami erős reakciót provokált ki az érintett közösségekből. A szülők és szimpatizánsok önszerveződő csoportjai gyakorlatilag az összes az intézkedéssorozat által sújtott településen hallatták a hangjukat, demonstrációkat szervezek, sőt két hete egy közös tüntetést is lebonyolítottak Budapesten. A civil nyomásgyakorlás nem tűnik teljesen reménytelennek: Nyíregyházán például a legfrissebb tervek a korábbi néggyel szemben immár csak két iskola bezárásával számolnak, két külvárosi intézményt sikerült megmenteni a megszűnéstől – igaz, a talán legtöbb indulatot kiváltó Benczúr nincs köztük. A negatív oldalon immár gyakorlatilag biztosnak tűnik az is, hogy a felhördülés és kiterjed tiltakozás ellenére is bezárni kényszerül a roma gyerekek integrált oktatásában élen járó, az ún. "white flight" (a nem-romák elmenekülése) ellen sikeresen fellépni tudó Janikovszky.

A Széll Kálmán-terv árnyékában kibontakozó iskolaügyi reform újabb adalékkal szolgál a Fidesz egyre világosabban manifesztálódó társadalomképéhez. Ennek központjában a munka áll, melyben a mesterségesen leszűkített létszámú elitek (lásd főiskolai helyek számának csökkentése) és a kedvezményezett középosztály mellett az alacsonyan képzett, szakképesítést szerző tömegek is fontos szerepet játszanak. Ez utóbbi csoport kialakításának igényére utal többek között a tanköteles kor leszállításának terve, a szakképzés megerősítésének programja vagy éppen a kiterjedt közmunkaprogram is, miközben a kormány a romakérdést is ebben a problematikában igyekszik feloldani. Kérdés azonban, hogy hogyan teremt majd a kormány tartós munkalehetőséget az eleve szaturáltnak tűnő munkapiacra belépő, nem piacképes munkaerőnek. Az sem lényegtelen, hogy valódi társadalmi integrációt jelenthet-e a szegényebb rétegek számára a szakképzett munka felerősödése, ez ugyanis korántsem evidens (gondoljunk csak a szocializmus során az iparba marginálisan integrált, ám valójában a termelés szempontjából periférikus munkát végző roma segédmunkások rendszerváltozás utáni – piaci körülmények közötti – gyakorlatilag azonnali leépítésére).

Az iskolák folyamatos bezárása ugyan következhet gazdasági szükségszerűségekből, az előzetes konzultáció elmaradása és az erőpolitizálás miatt azonban megkérdőjeleződni látszanak a kivitelező önkormányzatok tiszta szándékai. További problémát jelent az iskolák közötti szelektálás módja, mely eddig kedvezőtlenül érintette az eleve hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportokat. A hirtelen bejelentett, az érintettek háta mögött "lezsírozott" bezárások és összevonások ráadásul aligha tesznek jót a Fidesz népszerűségének az érintettek körében, egy újabb csoporttal növelve a kormány által "átlépett" társadalmi szereplők egyre népesebb táborát.

(Ez a cikk eredetileg a Parameter.sk oldalon jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország romák iskolaügy

A "még mindig jobb" stratégiája

2011.06.01. 12:00 :: ravasz_abel

Átmenetileg levegőhöz jutott az elmúlt hónapok során folyamatos létbizonytalanságban lévő szlovákiai Radičová-kormány, miután sikeresen vett két, potenciálisan sorsdöntő akadályt. Két hete a koalíciós pártok képviselői fegyelmezetten, együtt szavazva megakadályozták Dobroslav Trnka újraválasztását a főügyész posztjára, a múlt héten pedig kompromisszum született a kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvénnyel kapcsolatban.

Trnka újrázásának megakadályozását persze erős túlzás lenne nagy sikernek nevezni, különösen úgy, hogy a koalíció meg sem próbálkozott egy saját jelölt indításával. Azonban míg a pártok közötti bizalmatlanság és az együttműködés nehézsége ismét megerősítést nyert, egyben az is kiderült: változatlanul igaz, hogy a parlamenti többséget alkotó pártok és érdekcsoportok egyike sem érzi úgy, hogy jól járna a jelenlegi kormány bukásával. A szűk parlamenti többség tehát kitart, a koalíciós képviselők a Robert Fico-féle Smer általi megvásárlásának réme pedig egyelőre fikciónak bizonyult.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Míg a változatlanul lezáratlan Trnka-ügy közvetlenül dönthet Iveta Radičová miniszterelnök sorsáról, a kisebbségi nyelvtörvény el nem fogadása a Bugár Béla nevével fémjelzett Híd párt potenciális kilépésével fenyegette a kormányt. A törvény körüli vita politikai térképe a szokott módon alakult: a Híd politikusai a magyar párt pozíciójából kényszerültek alkudozni a nemzetvédő retorikát alkalmazó kereszténydemokrata KDH-val és a kormányt kívülről támogató, önjáról Igor Matovičcsal szemben, miközben a kormányban túlerőt képviselő SDKÚ változatlanul képtelen (vagy nem is akarja) betölteni a közvetítő szerepét. A kedvezőtlen előjelek ellenére végül megszületett a megegyezés, mely kibővíti a kisebbségek nyelvhasználati jogait, kiegyenlíti a nyelvtörvényben benne maradt szankciók által okozott aszimmetriát, és alátámasztja a Híd kooperációra építő alapvető politikai stratégiáját.

A Radičová-kormány működésének belső legitimációját változatlanul az a vélekedés adja, hogy bár a koalíciós együttműködés nehézkes, az alkufolyamatok pedig költségesek, „még mindig jobb”, mint ha Robert Ficónak kellene visszapasszolni a hatalmat. Ebben a tekintetben a Híd párt helyzete a kormányéval analóg. Bár a parlamenten kívüli Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kritikái az elfogadott jogszabállyal kapcsolatban jogosak – többek között a nyelvhasználati határ, a hivatalnokok mérlegelési lehetősége vagy a helységnevek használata kapcsán –, a párt nehéz helyzetbe kerül azzal az érvvel szemben, hogy az elért eredmények „még mindig jobbak”, mint amit egy konfrontatív stratégia valaha fel tudna mutatni.

A kormány tehát egyelőre talpon maradt, bár a koalíció széthúzása és a szűk többség miatt a miniszterelnök soha nem lehet majd bizonyos a kormánypárti többség jövőjét illetően. Ez egyben azt is jelenti, hogy a pártok a permanens előkampány állapotában, készültségben maradnak, számolva a kabinet esetleges bukásával és az előrehozott választásokkal. Egy ilyen állapotban az alkuk keményebbek, az elérendő célok közvetlenebbek, ami a kormányzati munka hatékonyságának az elmúlt hetekben már megtapasztalt emelkedését hozhatja magával – hacsak a feszülő húr egy ponton el nem pattan.

 

(Ez a cikk eredetileg az Új Szó napilapban jelent meg)

Szólj hozzá!

Címkék: szlovákia nyelvtörvény

süti beállítások módosítása