Úgy tűnik, Farkas képviselő úrral nagyot fordult a világ az elmúlt néhány év során. Ugyanő egy 2005-ös interjú során még úgy nyilatkozott, hogy "a közmunka a segélyezés burkolt formája", ezért az végső soron konzerválja szegénységet. A megkérdezett képviselő akkor úgy vélte, a romák között egyes településeken előfordul a 90, vagy akár 100 százalékos munkanélküliség is. Mindezekre a problémákra a közmunka az interjú szerint nem jelent megoldást, sőt inkább árt a roma integráció ügyének, mint használ. Farkas-2005 szerint nem átmeneti programokra, hanem tartós munkahelyekre lenne szükség, valódi foglalkoztatási programok kellenének, átképzési lehetőségekkel.
Farkas korábbi kritikája abszolút jogos volt, mostani hozzáállása éppen ezért csalódást kelthet, ha nem is meglepő. Kétségtelen, hogy a közmunkának megvannak az előnyös, integratív elemei. Egyrészt, munkához köti a pénzosztást, ami – munkaképes egyének esetében – társadalmilag igazságosabb megoldás az alanyi jogon járó segélynél. Másrészt, a köz(ös) munkának szocializáló szerepe is van: az együtt dolgozás növeli a kohéziót. A pozitívumok mellett azonban ott sorjáznak a negatívumok. A közmunka instabil, nem ad perspektívát, kiszolgáltatottá teszi az azt végzőket, nagy létszámban felesleges és társadalmilag sem hasznos. Az instabilitásra nem kell jobb példa, mint a – hetekkel később nagy közmunkaprogramot bejelentő – Orbán-kormány által idén életbe léptetett új szabályozás, mely a források elvonása miatt januártól a becslések szerint csaknem 100.000 ember közfoglalkoztatási szerződését szüntette meg.
A masszív közmunkaprogramok határait jól érzékelteti Tiszabura példája is. A 3000 fős, kétharmad részt romák által lakott település roma polgármestere 2010-ben mintegy 600 embert foglalkoztatott közmunkásként – ebből 300-an (a falu 10%-a) szemétszedőként próbáltak érvényesülni. Az Origo.hu riporterének maga a polgármester is elismerte, hogy "hatszáz embernek persze hatalmas nyűg munkát adni, szerszám sincs annyi, és hát tudjuk, milyen az: fél napig a lapátot támasztják, fél napig dolgozgatnak". A szabályozás januári reformja után ezek a munkahelyek is megszűntek (hatszázból hármat sikerült megtartani), a korábbi közmunkások pedig ugyanott vannak, ahol voltak.
A kormány szerint fontos elem a romák oktatási integrációja. Ha ez így van, érthetetlen, hogy a Széll Kálmán tervben miért szerepel a kötelező iskolalátogatási életkor 15 (vagy újabban 16) évre való lecsökkentése, hiszen egy ilyen intézkedés elsősorban a gyerekek keresetére leginkább rászoruló, marginális családoknak kínálja fel a fauszti döntést. Eddig nem született döntés az óvodaköteles életkor leszállításáról sem – pedig az sokat tehetne a roma gyerekek későbbi iskolai beilleszkedéséért. Ehelyett marad a szakképzés modellje, mely a kihaló szakmákat szeretné revitalizálni roma manuális munkaerő bekapcsolásával, ezzel több legyet ütve egy csapásra: a romáknak lenne munkája, a GDP növekedne, a munkanélküliség és a segélykiadások csökkennének, sőt bevándorlókat sem kellene integrálni.
A dolog szépséghibája, hogy az intézkedés alapfilozófiája kasztszerű, egy marginálisan integrált, a nem-romák által elvégezni nem kívánt munkákkal foglalatoskodó, a továbbtanulást feladó roma réteggel számol, mely természetes népszaporulatával helyettesíti a bevándorlást. Ez morálisan nagyon nehezen vállalható – különösen ha valaki a legfőbb roma érdekképviseleti szerv vezetője.
(Ez a cikk eredetileg a Parameter.sk oldalon jelent meg)
